SAJTÓ

„Milyen különleges teljesítményre képes a festészet a többi médiumhoz viszonyítva és melyek az eredeti kifejezésértékei? Christa Bartesch festészete bizony e kérdésekre is válaszol.  Határok és átmenetek alkotják a kifejezési lehetőségeit, e festészet teljességgel a szín kifejezési értékeire támaszkodik. Bartesch képei úgy keletkeznek, hogy rétegesen ecsettel felhordja a vászonra az olajfestéket. A színt olykor széles, finom lendületű ecsetvonások jelenítik meg, majd pedig gyors ecsetvonások vagy már-már impresszionistának tűnő pöttyözéstechnika, ami a kép alapját – ebben az esetben a vásznat – egyfajta energiamezővé alakítja, amelynek mozgó felületén a képpé válás és a kép-keletkezés dinamikus folyamatai játszódnak le. A kép felületét élénk átlátszóság jellemzi, ami arról gondoskodik, hogy a kép réteges felépítettsége láthatóvá váljék és felszínre jöjjenek a korábbi munkamenetek nyomai mint csupán részben elfedett emlékek a kép keletkezésének korábbi fázisaira. Élénk színfátylak helyezik magukat széles pályákon a felhős-atmoszférikus színködre. A képek, úgy tűnik fel, maguktól fénylenek. Színes felületükből különleges energia áramlik, amely a festészet saját fényeként áll elő.  Az átlátszóság és a sűrítés virtuóz játéka a képmezőben merész formai utalásokat hoz létre, amelyek annál inkább alakot öltenek, minél erőteljesebben követjük nézőként e festészet felszólítását, miszerint látásunkkal a színek terének mérhetetlen mélységeibe bocsátkozzunk bele. Az egyenesen futó anyagi képhatárok és a belső formák merész rögzítésének összjátékából e festészet a feszültség oly különös pillanatát teremti meg, amikor a nyugalom és a mozgás tökéletesen kiegyensúlyozott viszonyba kerülnek egymással. A láthatóság sűrített formái csupán a színből, a festés aktusából keletkeznek, s jóval kevésbé az előzetesen meghozott racionális megfontolásokból.  A belső formák körvonala és alakja közvetlenül a képtest rendszeres méreteire vonatkoznak. Olykor a tér és a sík festőileg létrehozott ambivalenciájából egy ablak benyomása adódik, amely kiengedi a tekintetet egy imaginárius képi térbe, amely keretszerű színpályáktól övezve nyílik a végtelenbe. Más képek esetében pedig úgy tűnik, hogy a tekintet elől jórészt felhőszerű színfoltok takarják el a legalsó színréteget, élénksárga színfolt lebeg egy szürke felület felett, világosan fénylő belső zónák fordítják a tekintetet a kép sajátosan hangsúlyos területére. A szín olykor közvetlenül a vászon széleinek ütközik, ami akaratlanul is ahhoz vezet, hogy a nézőt magával ragadják a színből kiinduló mozgástendenciák, azokat gondolatban a kép tényleges szélein túl is folytatja. Christa Bartesch festészete tudatosan egyensúlyoz a megmutatás és az elrejtés közötti mezsgyén, képei valódi látás-művek, amelyek a teret és a síkot, a közelit és a távolit, a nyugalmat és a mozgást teszik átélhetővé a látás folyamatában. Ily módon e festészet mindig újjászületik a látás aktusában, észlelésünk aktiválásában, végtelen körfolyamatot indít el, amely emberi létezésünk legfontosabb alapjait tudatos élménnyé teszi”

 

Dr. Uwe Schramm, Kunstverein Münsterland

 

 

 

„Christa Bartesch a tiszta vizualitással dolgozik, a lehető legtisztább művészi eszközzel. Képeiben elkerüli az anekdotizálást, kizárólag a képzőművészet legegyértelműbb eszköztárával él és alapelvei szerint alkot, vagyis a szín és a forma kimeríthetetlen lehetőségeivel. Christa Bartesch az élmény, a kifejezés matematikai lényegét kutatja, a legegyszerűbb képletet, amely tovább már redukálhatatlan. Az arányok hitelessége és a színek közötti viszonyok éppoly bonyolult kapcsolatban vannak egymással, mint a kémiai kötések alkotóelemei. Már a minimális változtatások is veszélyeztetik az anyag azonosságát.”

Prof. Klimó Károly, Képzőművészeti Egyetem, Budapest

 

 

 

„Christa Bartesch a monokróm festészet számtalan irányzata közül a kevésbé radikális irányzat képviselője. Egy fiktív térben dolgozik, azaz egy fiktív helyet teremt a képen, amely mindenekelőtt a szín és a sík meghatározását szolgálja. Alapelve, hogy engedje a színt érvényesülni…festészetében a monokróm kép nem anyagilag adott alapformaként, hanem pulzáló, optikailag felfokozott színként jelentkezik, festészete nem törekszik az abszolút mivoltra és az elvarázsolt anyagtalanságra sem. Célja az egyszeri, a szem előtt kibontakozó szín jelenléte, amelyben a színszubsztancia tárgyszerű meghatározottsága egységet képez a színélmény szubjektív, emocionális tartalmával.  A szukcesszív átfestés által az előzőleg ott levő színek is életben maradnak, ám eltávolítva, akár az emlékezés rétegei. A megnevezés és a megjelenés között feszültség jön létre, amely sajátos tartalmat teremt…Úgy vélem, hogy a képek üzenetét és egyúttal tartalmát nem a fekete-fehér filozófia szigorában találhatjuk meg, hanem azok inkább a képsíkba való behatolás folyamatában keletkeznek.”

dr Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum Budapest igazgatója

 

CHRISTA BARTESCH: AUSFALLERSCHEINUNGEN

Kurfürstliches Gärtnerhaus, Bonn

Voltaképpen mire is kötelezi el magát az, aki a festészet elkötelezettje? Melyek a színes világ lehetőségei, mi látszik keresztül a festményeken vagy éppen mit rejtenek azok el, melyek a festészet igazságai vagy (Sigmar Polkét parafrazálva) hazugságai? A festészet mimikri-e vagy önábrázolás, festékfolt vagy megjelenítés, megfestett gondolat, a megfestett világ vagy a megfestett festészet? 

E kérdésekre, amelyek a festészet különleges médiumát járják körül, Christa Bartesch új művei már az első pillanatban is hangsúlyos és ismerős redukcióval válaszolnak. A festmények (mindegyik olaj, vászon) teljességgel a tárgy nélküli festészet modern hagyományához tartoznak, mindegyikük címe „Cím nélkül” és kétségtelenül az évtizedes józan színelemzés művészeti gyakorlatából erednek. 

Az iskolázott szem tehát egyszerre cél és előfeltétel, ha arról van szó, hogy megvizsgáljuk a színek világát, témává tegyük a minimálisan különböző színárnyalatok összjátékát. A kiállítás mindenekelőtt azt a feszültséget mutatja be, amely azáltal keletkezik, ha a festékfoltok határai összetalálkoznak, fedésbe kerülnek vagy átmennek egymásba. A kiállítás neurológiából kölcsönzött és metaforikusan értett címének megfelelően Christa Bartesch a festészetet finom, önmagát rétegző, szabályozott, fátyolszerű színszerkezetként érti, mint a meditatív anyagba merülést, amelyből egyúttal a képi energia táplálkozik. A művek tehát azt javasolják, hogy tegyük zárójelbe a külvilágot. Christa Bartesch képei a „látó látás” lehetőségeivel azonban azt is megtapasztaltatják, hogy ezek a zárójelek sosem működnek tökéletesen: erős függőleges vonalak karcolják keresztül a felhőszerű formákat, mintha egy könnyfüggönyön keresztül néznénk. A „kiesés jelenségei” tehát azok a pillanatok, amelyeknek az optikai és vizuális küszöbélményekhez van közük.

Kukla Krisztián

© 2019 by CHRISTA BARTESCH. Proudly created with Wix.com